A jövendő pszichologizált nemzedék

Amikor több mint 25 éve Dave Hunt és én megírtuk A keresztyénség félrevezetése c. könyvet, a konzervatív evangéliumi gyülekezetek nagy megelégedésére szolgált, hogy a karizmatikus és pünkösdista egyházak néhány tévtanításával és téves gyakorlatával foglalkoztunk, legfőképpen azokkal, amelyek a nem biblikus jóléti és gyógyulási tanításokat propagálták. De ez a lelkesedés rövid életű volt, amikor ezek az olvasók elértek a 12. és 13. fejezetekhez. Miért? Mert ezek a fejezetek a gyülekezetbeli pszichológiai tanácsadás bibliai problémájával foglalkoznak, azzal a jelenséggel, amely jelentősen megvetette lábát az evangéliumi keresztyénségben.

Azóta eltelt 25 év, és csak sejteni (vagy remélni) lehetett, hogy Krisztus Teste felismeri a hitelességét azoknak a tanulmányoknak, melyekben a kutató pszichológusok nemcsak azt bizonyítják, hogy a pszichoterápia hasznavehetetlen, hanem hogy sok esetben káros is. De ezt csak néhányan vették figyelembe. Ennek következtében a pszichoterápia annyira elfogadottá vált az evangéliumi keresztyének körében, hogy csak alig van valaki, aki tisztában lenne annak veszélyeivel.

Hogyan lehetséges az, hogy az evangéliumi gyülekezet tisztánlátása ilyen meghökkentő hiányt szenved? Az alapvető ok megdöbbentően egyszerű: sok keresztyén, azokat is beleértve, akik azt állítják, hogy a Biblia számukra a legfőbb tekintély életüknek minden területén, és alárendelik magukat az Úrnak, csak szavaikkal képviselik, hogy Isten Igéje mindenre elég. Más szavakkal: ellentmondanak e hitvallásuknak, hogy a Biblia a legfőbb tekintély azzal, hogy máshol keresnek megoldást az élet problémáira, elsősorban az ún. tekintélyeknél, vagy „szakértőknél” – különösen pszichológusoknál. Ez egy tragikus hiba, hiszen Isten Igéje mindenre elégséges: „Mivelhogy az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott” (2 Péter 1:3) Isten Igéje a „Gyártó Kézikönyve”, utasításokkal az emberiség számára minden dolgora vonatkozóan: „minden dologgal... „...ami az életre és kegyességre való”. Mit jelent pontosan a „minden dolog”? Minden bizonnyal ez mindenre vonatkozik és magában foglal erkölcsi kérdéseket és bármit, ami a bűnnel kapcsolatos – akár azt, hogy hogyan kerüljük el, vagy hogyan térjünk meg belőle. A klinikai pszichológia nem tud a bűnnel foglalkozni – annak ellenére, hogy a legtöbb, ha nem az összes probléma, amivel pszicho-terapeutákhoz fordulnak, a bűn miatt van. Ha egy hívő ember pszichoterápiás segítséget keres, az nyilvánvaló okokból mindig romboló hatással lesz a hitére.

A pszichológiai tanácsadás egy bibliaellenes pótlék: helyettesítő program a „Gyártó Kézikönyve” helyett. Alapvető tana, hogy az „én” (amit eredendően jónak nyilvánítanak) a megoldás kulcsa az élet minden problémájára. Vagyis, alapjaiban szöges ellentétben áll a Szentírással, amely kijelenti, hogy az „én”, azaz az ember, eredendően bűnös (Jeremiás 17:9. „Csalárdabb a szív mindennél, és reménytelenül¹ gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?”) Ha az „én” amit az ember szíveként is ismerünk, „csalárdabb mindennél és reménytelenül gonosz”, ahogy a Biblia kijelenti, akkor az „én” maga a probléma, nem pedig a megoldás. Csakúgy, mint a leopárd nem tudja megváltoztatni a foltjait, éppen úgy semmi nincs az „én”-ben, ami meg tudná változtatni bűnös természetét. A pszichoterápia semelyik elmélete vagy gyakorlata nem tudja megváltoztatni ezt a tényt. Szóval a pszicho-terapeuták – figyelembe véve mindazt a borzalmas rosszat, amit naponta láthatunk az egész világon – miért tartanák magukat ahhoz a feltevéshez, amit a puszta megfigyelés megcáfol? Nincs más választásuk. Isten nélkül csak az „én” marad. Így az ember veleszületett jóságán alapuló, bizonyítékokkal alátámasztott tényeknek ellentmondó színjáték tovább folytatódik (és a szörnyű következménye is) az emberek számára, akik Istentől saját istenített énjükhöz fordultak.

A jó hír az, hogy Isten ismeri azt a problémát, amivel az emberiség küzd, és Ő biztosította a megoldást a Fián keresztül – egy megoldást, amely megváltoztatja minden ember szívét, aki Hozzá fordul és elfogadja az Ő ajánlatát. Hogy Krisztus teljesen kifizette a váltságot az emberiség bűneiért, az nemcsak új teremtésekké teszi azokat, akik ezt elfogadják (2 Korinthus 5:17. „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés [az]; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.”) , hanem el vannak pecsételve az Isten Szent Szellemével, minden hívő igazi Tanácsadójával és Vigasztalójával. Ezen felül a Szent Szellem az, aki képessé teszi az újjászületett keresztyént, hogy megértse a „Gyártó Kézikönyvét”, és megélje útmutatásait (János 14:26. „Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.”; Zakariás 4:6. “És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.”) Ez az, amit a Biblia kijelent; tehát az, aki azt vallja, hogy hisz a Bibliában, miért hagyná el annak csodálatos kijelentéseit? Jézus kijelentette, hogy azért jött, hogy akik hisznek Benne, „életük legyen, és bővölködjenek.” (János 10:10. „A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.”)

Akkor a hívők miért keresgélnek másfelé? Az egyik fő ok egyszerű, és éppen ezért korrigálható. Ha egy hívő nem olvassa a Bibliáját, és más forrásokból veszi magához az igei táplálékot, akkor csak egy homályos képe lesz arról, hogy mi van benne, és jelentős mértékben megtévesztett, elferdített gondolkodása lesz. Ez hozzájárul az Isten Igéjében való bizalom komoly hiányához. Az ilyen személy képtelenné válik arra, hogy felismerje, mi a biblikus és mi nem. De a helyzet mégsem reménytelen. A bibliai tisztánlátás/ítélőképesség nem függ attól, hogy tudunk-e görögül vagy héberül, vagy hogy részt veszünk-e szemináriumokon vagy van-e hitvédelmi diplománk egy teológiai főiskoláról. Ez egyszerűen csak attól függ, hogy a hívő fegyelmezetten olvassa-e (ezen azt értem, hogy minden nap!) Isten Igéjét. Hogy várhatja el egy hívő, hogy felismerje, hogy mi tér el az igazságtól, ha nem fegyelmezett az Igeolvasásban, és abban, hogy megtegye, amit az Ige mond? A bibliai ítélőképesség alapvetően azt jelenti, hogy összehasonlítjuk, amit a világban vagy a gyülekezetben képviselnek vagy tanítanak azzal, amit a Biblia tanít. Ezt nem lehet megfelelően megítélni, ha bizonytalanok vagyunk a bibliai tartalmat illetően. Pontosan arra van szükség, amiért a zsidókat Bérea görög városában dicséret illeti meg: naponta kutatták az Írásokat, hogy megtudják, hogy azok a dolgok, amiket Pál apostol prédikált, egyeznek-e a Szentírással. (Apostolok Cselekedetei 17:10-11. „10 Az atyafiak pedig azonnal, azon éjszakán elküldék Pált Silással egyetemben Béreába; kik mikor odamentek, elmenének a zsidóknak zsinagógájába. 11 Ezek pedig nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.”) Ha azokat a zsidókat ezért méltatták, mennyivel inkább fontosabb ma, hogy a hívők kövessék a példájukat.

Sajnos, az én több mint három évtizedes tapasztalatom az, hogy az evangéliumi gyülekezetek engedtek szinte minden csábító eszköznek, amit az Ellenség bevetett legfőbb céljának elérésére: hogy lerombolja Isten Igéjének a hatékonyságát mind a gyülekezetben, mind a világban. A csábítás programja az Édenkertben kezdődött Évával: „Csakugyan azt mondta az Isten?...” – ez egy trükk volt, hogy Éva gondolja újra Isten parancsát, hogy ne egyen a jó és a gonosz tudásának a fájáról. Isten valóban azt mondta Ádámnak: „... mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.” (1 Mózes 2:17. „De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.”) A Sátán aztán tagadta Isten parancsát, amikor azt mondta Évának: „Bizony nem haltok meg...” (1 Mózes 3:4. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg...”)

Fontos megjegyezni, hogy előbb elvetette a kételkedés magját, majd tagadta Isten Igéjének igazságát – mindig is ez volt az Ellenség taktikája abban a törekvésében, hogy elpusztítsa az emberiséget. A fő stratégiája, hogy aláássa a Szentírást. Amilyen mértékben a hívő elfordul Isten Igéjétől – akár fásultság, lustaság miatt, vagy amiatt, hogy mindent készen kap, önző érdek miatt, vagy, hogy külső forrásokhoz fordul, megtévesztik, vagy Biblián kívüli téves információra hallgat, stb. – olyan mértékben romlik az ítélőképessége. Bibliai tisztánlátás nélkül a hívő szabad préda a Sátán bármilyen megtévesztésének, ami visszavisz minket ahhoz, hogy mi lehet a Sátán leghatékonyabb modern átverése: „elpszichologizálni” az evangéliumi gyülekezetet.

Úgy kezdődött, mint a legtöbb csábítás: kis adagokban és befolyásokkal; ezek mindegyike elég körmönfont, és látszólag ésszerű. A 20. század közepén olyan pszichológusok, mint Erich Fromm, elkezdtek a szeretetről írni, különösen az önszeretet értékéről. Az 1940-es években Abraham Maslow az „igények hierarchiájában” az önbecsülést majdnem a legfontosabb helyre tette. Az evangéliumiak felfigyeltek erre. Norman Vincent Peale² és Smiley Blanton³ pszichiáter az 1950-es évek elején létrehozták a Vallás és Pszichiátria Amerikai Alapítványát. A Pszichológiai Tanulmányok Keresztyén Társasága (Christian Association for Psychological Studies, röviden CAPS) ezzel egy időben vert gyökeret. Továbbá, abban az időben az Amerikai Pszichiátriai Társaság Amerika szerte ebédeket szervezett, melyeken pszichiáterek azt javasolták a vallási közösségeknek, hogy ha együtt tudnának dolgozni azért, hogy a nyájaik szükségleteit kielégítsék – az egy tökéletesen összepasszoló dolog lenne. Ahogy ez a kapcsolat egyre növekedett, a lelkészekben és papokban olyan benyomás alakult ki, hogy ők nem elég felkészültek arra, hogy a gyülekezeteik életproblémáinak legtöbb kérdésével megbirkózzanak. Sok lelkész beleesett ebbe a hibás elképzelésbe, és visszatért az iskolapadba, hogy diplomát szerezzen pszichológiából.

Ami egy kis csermelyként indult, áradattá nőtt az 1970-es és 80-as években. James Dobson pszichológus megjelentette a Hogyan fejlesszük ki az önbecsülést a gyermekünkben: elrejtőzni vagy megkeresni c. könyvét. Robert Schuller könyvét, az Önértékelés: az új reformáció c. könyvét 250 ezer lelkésznek ingyenesen osztották szét. Az 1980-as évek vége felé létrejött a Keresztyén Tanácsadók Amerikai Társasága⁴; egy olyan szervezet, amely határozottan támogatja a pszichológia és a Biblia összekapcsolását. Ma így dicsekszik a jelmondatában: „Közel 50 ezer tagunk van, és naponta gyarapszunk.” Azon vezetők listája, akik az előadást tartottak AACC konferenciákon az evangéliumi közösség nagyjaiból áll. Amiket én eddig leírtam, a közel-keleti barátaim úgy fogalmaznák meg, hogy „a teve bedugta az orrát a sátorba”. Nem kellene, hogy meglepetésként érjen minket, hogy évekkel később a teve otthon érzi magát bent a sátorban. De ez a „fenevad” kiszorította Isten útját és az Ő igazságát, és nagy pusztítást végez Krisztus Testén belül.

Ha nem ismerik fel világosan, hogy a pszichológiai tanácsadás és „spiritualizált” megfelelőik (belső gyógyítás, Theophostic Tanácsadás, Bethel Sozo-ja, stb.) bibliaellenes természetűek, akkor a legrosszabb még hátravan. Mi miatt gondolom így? A válasz a jövendő evangéliumi nemzedékkel kapcsolatos. Sokan tisztában vannak azzal, hogy az evolúció egy hamis tudomány – áltudomány –, ami olyan intézmények tanításának és befolyásának köszönhető, mint a Teremtés Kutatás Intézet és a Válaszok az Mózes első könyvében, és olyan egyéneknek, mint például Carl Kerby, Jobe Martin és még sokan mások. De a pszichológiai tanácsadás is egy áltudomány (amit ezt már az általunk évek óta megjelentetett számos cikkben és könyvben adatokkal alátámasztottunk). Meg tudna Ön nevezni bármilyen gyülekezetet vagy közösséget, amelynek ugyanakkora befolyása lenne, mint a Teremtés Kutatás Intézetnek vagy a Válaszok a Mózes első könyvéből intézménynek, amelyek a pszichoterápia áltudományos természetére mutatnak rá? Nem arról van szó, hogy nincs néhány ilyen, de ezek nagyon kicsi kiáltó hangok a pusztában.

Íme, az igazán rossz hír. Az evangéliumi fiatalokat az ún. keresztyén pszichológia szószólói vezetik, és a hitvalló keresztyén egyetemek kapzsiságán keresztül egy antikrisztusi területen gyakorló szakemberekké válnak. Elég szomorú, hogy a felnövekvő nemzedék funkcionálisan bibliailag írástudatlan: tudják, hogyan kell olvasni, van Bibliájuk, de nem olvassák (lásd ennek a számnak a NewsWatch-át), de ehhez a súlyos állapothoz még az a tény is hozzáadódik, hogy bevezették őket a pszichológiába. A neves Princetown Review felmérése megállapította, hogy a pszichológia a második legkedveltebb szak a főiskolások körében. Nagyon valószínű, hogy ez az arány még ennél is magasabb hitvalló keresztyén főiskolákon a keresztyén diákok körében, mert hisznek abban a mítoszban, hogy a pszichológia egy tudományos útja annak, hogy segítsünk az embereknek, és hogy ezáltal az evangéliumi gyülekezeteknél tanácsadói állások lesznek elérhetővé számukra. Van még valami, ami arra bátorítja őket, hogy ilyen pályát válasszanak.

Dr. James Dobson az egyik a sok befolyásos evangéliumi név között, aki bevezette a következő generációt a pszichoterápiába. Azt írja: „A keresztyén pszichológia egy derék szakma egy fiatal hívő számára, feltéve, hogy a hite elég erős ahhoz, hogy ellenálljon azoknak a humanista fogalmaknak, amiknek ki lesz téve.” (Fókuszban a család⁵, 1988. december) Dr. Dobson nem is tévedhetett volna nagyobbat a fiatal hívőkhöz intézett tanácsában. Kezdjük azzal, hogy a „keresztyén pszichológia” egy félrevezető kifejezés. A Pszichológiai Tanulmányok Keresztyén Társasága szerint „nincs elfogadható keresztény pszichológia, amely jelentősen eltér a nem-keresztény pszichológiától... mint ahogy még nincs elfogadható elmélet, kutatási mód, vagy kezelési módszer, ami kifejezetten keresztyén.” (Keresztyének Nyugati Egyesülete a Pszichológiai Tanulmányokért előadás írott változatából, 1976, idézve Martin és Deidre Bobgan Pszicho-eretnekség c. könyvében, Eastgate Kiadó, 1987, 5. oldal). Mint azt már megjegyeztük, ma nagyon ritka az olyan fiatal hívő, akinek a hite elég erős és az ítélőképessége elég magas (mert tanulmányozza Isten Igéjét) ahhoz, hogy ellenálljon egy ilyen törekvés támadásának. És végül, ez nem csupán annak a kérdése, hogy képesek vagyunk ellenállni a pszichoterápia néhány humanista fogalmának. Nem. A pszichológiai tanácsadás egész területe az „én” humanista felfogásában gyökerezik.

Az is ritka, hogy egy keresztény felsőoktatási intézmény bibliai okok miatt elutasítja a pszichológiát (bár van néhány ilyen). Néhány intézményben lehet pszichológiai tanácsadást tanulni, ugyanolyan okok miatt, ami miatt az evolúciót is tanítják az ún. tudományos tanszékeiken – ezt hit által elfogadják. De ez „rút nyerészkedés” dolga is, mert ez egy üzleti ajánlat: a diákok tartják felszínen az iskolát pénzügyileg. Ha az iskola nem kínál pszichológia szakirányt, „a második legnépszerűbb szakot”, akkor a diákok máshová mennek, és az iskola gazdaságilag süllyedni kezd.

Mindez egy olyan felnövekvő evangéliumi nemzedéket eredményez, akiket erősen pszichologizáltak, és olyan környezetben „nevelkednek”, ami nem munkálja a hitet, hogy Isten Igéje mindenre elég. És mivel a legtöbb gyülekezet támogatja a pszichológiai utat, kevés figyelmeztetés lesz arra a szellemi katasztrófára, ami előttünk áll.

Van-e remény egy ilyen tragikus végeredmény elhárítására? Igen... bár e „remény” szó kicsit optimistának tűnhet. Ennek ellenére van egy lehetséges megoldás és bátorítás a Nehémiás könyvében. Amikor Nehémiás visszatért Babilonból Jeruzsálembe, egy olyan fejleménnyel szembesült, ami felháborította őt: a zsidó vezetők odaadtak Tóbiásnak, Szanballat gonosz szolgájának, Izráel ellenségének „egy kamarát az Isten házának pitvaraiban.” (Nehémiás 13:7b) Nehémiás válasza, mint Isten emberének, a Szent Szellem egyfajta eszközekének, őrállónak, aki felügyeli a Jeruzsálemet körülvevő fal épületét, ami védelemre rendeltetett, Isten által rendelt volt: „Nehémiás 13:7 És visszatérék Jeruzsálembe, és megértém e gonoszt, melyet Eliásib cselekedett vala Tóbiásért, hogy átengedett néki egy kamarát az Isten házának pitvaraiban. 8 Igen gonosznak tetszék pedig ez nékem s kivettetém Tóbiás házának minden edényeit abból a kamarából;”

Ha Isten mai emberei, Isten nyájának pásztorai, akiket Isten abban a kiváltságban részesített, hogy vezető szereppel bízta meg őket, nem tesznek hasonlóképpen ezzel a „pszichológiai dologgal” ami a gyülekezetben van, akaratlanul is hozzájárulnak az utolsó napok hitehagyásához. (2 Timóteus 3:1-2. 1 „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. 2 Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,”) És azáltal, hogy nem figyelmeztették a mostani és a következő nemzedéket, a vérük, vagyis a szellemi romlás, ami bekövetkezik, azokra hárul majd, akik felelősek voltak – azokra, akik tehettek volna valamit, de nem tettek. Nem kell ennek így lennie. 

1 Angol fordítás alapján.

2 A pozitív gondolkodás atyja. (A ford. megjegyzése) 3 Freud egyik tanítványa. (A ford. megjegyzése)

3 Freud egyik tanítványa. (A ford. megjegyzése) 

4 American Association of Christian Counselors: AACC (A ford. megjegyzése).

5 „Focus on the Family” (Fókuszban a család): egy non-profit szervezet, melyet 1977-ben James Dobson alapított az USA-ban.

“The Upcoming Psychologized Generation,” by T. A. McMahon was published November 2012 by The Berean Call.